Menü

United Airlines

United Airlines speciális repülőjegy ajánlatok az eSky

Egy felnőtt személy két irányban történő utazásának ára

United Airlines

Az United Airlines az egyik legrégebbi légitársaság az Amerikai Egyesült Államokban. 1926-ban alapították „Boeing Air Transport” néven. Eleinte a légitársaság légipostai küldemények fuvarozásával foglalkozott New York és San Francisco között, Chicago és Salt Lake City érintésével. 1930-ban a légitársaság megkezdte a személyszállítást. Szintén ez volt az első alkalom a világon, amikor légiutaskísérőket helyeztek szolgálatba. Az első, női légiutaskísérő Ellen Church nővér volt. A második világháború alatt az United Airlines alkalmazottai a fegyveres erőknél szolgáltak bombázópilótaként, illetve küldeményeket szállítottak és különbféle csatákban vettek részt.

1962-ben a Capital Airlines légitársasággal való egyesülésével a vállalat a világ második legnagyobb légi fuvarozójává vált, melyet kizárólag az Aeroflot előzött meg. Ennek ellenére egészen 1983-ig kellett várni az United Airlines első nemzetközi járatára – amely Portland-ből és Seattle-ből tartott Tokió városába. 1991-ben a Pan American World Airways pénzügyi nehézségeit látva, az United Airlines úgy döntött, hogy felvásárolja az USA és London Heathrow közötti útvonalakat. A Pan American csődjét követően, annak csendes-óceáni hálózata ugyancsak az United Airlines birtokába került.

1988-ban az United Airlines és négy másik légitársaság (Air Canada, Lufthansa, SAS és a Thai Airways International) társalapítóként létrehozták a Star Alliance légitársasági együttműködést.

A szeptember 11-i World Trade Center elleni terrortámadás idején az Al-Kaida tagjai eltérítettek két United Airlines utasszállító repülőgépet. A Boeing-767-200ER járat a déli toronyba csapódott, míg a Boeing 757-et Pennsylvania közelében érte a tragédia. Ennek következtében a vállalat 2.1 milliárd dollár pénzügyi veszteséget jelentett. Mindazonáltal az amerikai kormány támogatásának köszönhetően a légitársaság gyorsan visszatalált a pénzügyi egyensúlyra.

2010-ben az United Airlines egyesült a Continental-al – mindkét légitársaság továbbra is az újonnan létrehozott United Continental Holdings leányvállalataiként működött tovább egy 692 repülőgépet és 370 repülőteret magában foglaló flottával, amely 59 országot szolgált ki. Az összes járatot United Airlines-nak nevezték át. 2012 márciusában az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság jóváhagyta az egyesülést, így a két légitársaság egyetlen működési engedély alatt olvadt össze. 

Poggyász

Az United Airlines lehetővé teszi utasai számára, hogy egy utazótáskát a fedélzetre vigyenek. Ennek minden esetben meg kell felelnie a légitársaság által szabott méret- és súlykorlátozásoknak, melyek a foglalási osztály és a célállomás függvényében változhatnak. A feladott poggyászok esetében ugyancsak specifikus méret- és súlykorlátozások vannak. Ezek ugyancsak a foglalási osztálytól és az útvonaltól függenek.

Utazási osztályok

Az United Airlines járataival utazó utasok Prémium, Üzleti és Turista díjszabásból választhatnak. Az első két osztály esetén, legalább 120 cm lábtér és bőrülések állnak rendelkezésre, melyek egy komplett ággyá alakíthatók. Az utasok egyénileg állítható olvasólámpához, háttámlába épített monitorhoz és videó lejátszóhoz kapnak hozzáférést. Mindezek mellett piperecikkek, párnák és ágyneműk is rendelkezésükre állnak. Az United Airlines volt az első légitársaság a világon, amely iPod-ra és iPhone-ra optimalizált alkalmazásokat kínált szórakoztató rendszerében. 

Online utasfelvétel

A tervezett indulási időpontot megelőző 24 órában elérhető. Mindazonáltal ez a célállomástól és az indulási repülőtértől függően változhat.  

Flotta

Az United Airlines flottája 708 repülőgépből áll, melyet Airbus A319-100, A320-200, Boeing 737-700, 737-800, 737-900, 737-900ER, 747-400, 757-400, 757-200, 747-300, 767-300ER, 767-400ER, 777-200, 777-200ER, 787-8, és 878-9 típusok alkotnak.

Chicago-O’Hare

A Chicago O’Hare nemzetközi repülőtér 27 kilométerre található Chicago központjától észak-nyugati irányban, Illinois államban az Amerikai Egyesült Államok területén. A repülőtér Edward „Butch” O’Hare után kapta a nevét, aki az Egyesült Államok Haditengerészetének pilótája volt. A repülőtéren az utazók számos éttermet, bárt és kávézót találnak, illetve természetesen vámmentes üzleteket is. Mindezek mellett egy hotel és 10 autókölcsönző cég is megtalálható  az 1., 2. és 3. Terminál területén. Az ingyenes vezeték nélküli internet-szolgáltatás a repülőtér teljes területén elérhető. 

Étkezés a járatokon

A turistaosztályon utazó utasok számára ingyenes italok, többek között üdítőitalok, gyümölcslé, tea, és frissen főzött kávé áll rendelkezésre. A frissen készített ételek (reggeli, ebéd és vacsora) a fedélzeti étlapról választhatók és vásárolhatók. Sör, bor és egyéb alkoholtartalmú ital szintén elérhető valamennyi járaton. Az Üzleti és Prémium osztály utasai ízletes fogásokat, előételeket, fagylaltot és desszerteket, gyümölcsöt, sajtot, alkoholos italokat és frissen főzött kávét élvezhetnek

További szolgáltatások

A repülés időtartama alatt a szórakoztató rendszernek köszönhetően az utasok filmek, TV műsorok, zenevideók és játékok széles választékában böngészhetnek. Az ingyenes Wi-Fi szolgáltatás majd minden járaton elérhető. A hosszútávú utazások során az utasoknak lehetősége van a fedélzeti vámmentes üzletben történő vásárlásra, amely többek között ékszereket, kozmetikai cikkeket és parfümöket kínál. Érdemes továbbá megemlíteni a MileagePlus névre keresztelt törzsutas programot, amely egy meghatározott jegytípussal utazó utasok számára elérhető.